Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Beszámoló, 2013.

2014.07.20

 Egyesületünk a 2013-as évben, az alapszabályban megfogalmazott célok mentén folytatta munkáját 2013-ban is, illetve folytatta a 2012-ben megkezdett szervezeti, szakmai és kapcsolatszintű építkezést. 
Elsőként a szakmai munkásságról essen szó. A 2012. októberében elindított Ős-Maros-hátság tanösvényen közel félezer látogató járt, beleértve a gyűrűzőnapok, a túrák és a magánjellegű kirándulások látogatóit is. örömünkre szolgál, hogy a három civil szervezet és a helyi önkormányzat által létrehozott tanösvény kezdi beváltani a hozzáfűzött reményeket, a 2014-es év adatait elnézve a tavalyi félezre látogatószámot hamarosan elérjük, sőt túl is lépjük! Kutatásink a 2013-as év során sem hagytak alább, újabb fajokat sikerült a kevermesi listára feljegyeznünk, mint vonuló fajt, továbbá a kuvikállományunk kitartóan növekedésnek indult. A "Zöldülj, Kevermes!" napunkkal útjára indítottunk egy nagyszerű kezdeményezést, amit a szomszédos településeken irigykedve figyeltek. E társadalmi célú szemétszedési napon többek között a helyiekkel, az általános iskola és óvoda diákjaival szedtük a szemetet, továbbá egy házi versenyre is sor került. Részt vettünk a XIII. Életutak, élet-utak elnevezésű tematikus ifjúsági honsimereti-természetvédelmi táborban is, 2013. júliusában, ahol a kevermesi madárvártát tartottuk meg.

Szervezeti szintű fejlesztésekre si sor került, az EMVA LEADER fejezetének "Kis értékű eszközbeszerzések" elnevezésű pályázatán sikerrel szerepeltünk, ahol eszközfejlesztésre nyílt lehetőségünk, 1000 Euro értékben, melynek megvalósítása jelenleg is tart.

Pénzügyek terén az egyesület stabil gazdálkodó, bár igencsak kis költségvetésünk van még. Eszközök (aktívák) tekintetében, a forgóeszközök 42 ezer Ft értékben voltak a mérleg szerint. saját tőke 8 ezer Ft,  kötelezettsége az egyesületnek nincs. Ebből fakadóan a végleges pénzbevételeink a tárgyévben 40 ezer forintra teljesültek, melyből a végleges pénzkiadások összege 39 ezer forintra teljesültek, a tárgyévi pénzügyi eredményünk pedig kereken ezer forintban. Adózás előtti eredményünk ezer forint volt. Mindezek alapján megállapítható, hogy a vagyon ugyan szerény mértékben, de biztosan növekszik.

Kevermes, 2014. június

                                                                                                                          Rozgonyi János, elnök